Rendezte: Rainer Werner Fassbinder, 1980 Alfred Döblin azonos című regénye alapján

Rainer Werner Fassbinder 2020 május 31-én lett volna 75 éves. Ebből az alkalomból az év során több projektünkben is foglalkoztunk műveivel és azok máig tartó hatásával.

Az év lezárásaként most a távmoziban levetítjük egyik legkomplexebb és szó szerint legnagyszerűbb művét.

Rainer Werner Fassbinder BERLIN ALEXANDERPLATZ c. alkotása a 20. század végi filmművészet jelképévé vált, és sokan Fassbinder nagyszabású, a humanitásról szóló látomásának tekintik. Ez a filmsorozat egy olyan könyv adaptációja, mely – ahogy a rendező fogalmaz – beleivódott a szellemébe, a húsába, a testébe és a lelkébe. A filmeposz 1979/80-ban eredetileg a televízió számára készült, majd 2006-ban nagy körültekintéssel digitálisan restaurálták.

A BERLIN ALEXANDERPLATZ olyan film, melynek cselekménye, minden fő- és mellékmotívumával nem foglalható össze adekvát módon, éppúgy, mint a regényé sem. A tartalom nem is olyan fontos Fassbindernek, az csupán „durva kis epizódok sorozata, melyek mind helytállnának a legobszcénabb bulvárlapok legeslegobszcénabb híreiként“, fogalmazott a rendező. Sokkal fontosabb, hogy hogyan viszonyul alakjaihoz a szerző: látja, hogy az emberek legócskább cselekedeteiben is a gyengédség iránti vágy mutatkozik meg, hogy az erőszak csak a szeretet egy másik formája; hogy az emberek, akik egyáltalán bármiféle viszonyba bocsájtkoznak egymással, mindig sebeket ejtenek egymáson. A BERLIN ALEXANDERPLATZ szervesen illeszkedik Fassbinder életművébe, annak ideiglenes lezárása, mely egy nagy talán túlságosan is nagy erőfeszítés eredményeként jött létre.

A vetítéshez kapcsolódóan egy online beszélgetést (linkesítve – kattintható a beszélgetésre) is szervezünk Király Edit irodalmár és Stőhr Lóránt filmtörténész részvételével. Moderál: Lányi Dániel.

A Budapest Film távmozi rendszere Magyarország egész területéről elérhető
A film ingyenesen megtekinthető.

BERLIN

ALEXANDERPLATZ I.
12. 11. 18.00
MŰVÉSZ TÁVMOZI

BERLIN
ALEXANDERPLATZ II.

12. 12. 18.00
MŰVÉSZ TÁVMOZI

BERLIN
ALEXANDERPLATZ III.
12. 13. 17.00
MŰVÉSZ TÁVMOZI