November utolsó és december első napjaiban mintegy húsz filmmel és kísérőprogrammal érkezik a „Zsifi”. Az idei évben a vetítéseket és kísérőprogramokat kizárólag online tartják az eddigi évek megszokott helyszínein és csapatával, csak a virtuális térben, a Puskin és Művész Távmoziban, ennek műszaki hátterét a fesztivállal sok éve együttműködő Budapest Film Zrt. biztosítja.

A fesztiválon az elmúlt évek legjobb, a zsidó kultúrát, életmódot, emlékezetet bemutató filmjei láthatók; az idei válogatásban többek között Németországból, az Egyesült Államokból, Oroszországból, Norvégiából, Franciaországból, Izraelből és Magyarországról találhatók alkotások. A programot az Ellenállás című amerikai film nyitja majd meg, melynek főszereplője Jesse Eisenberg (A közösségi háló, Szemfényvesztők), magyar vonatkozása pedig, hogy Röhrig Géza és Kerekes Vica is felbukkan a szereplők között.

„Ahogy az elmúlt időszak sokak számára vált egyfajta útkereséssé, az idei Zsifi is egyfajta kísérlet. A fesztiválunk mindig is a közösségről, a nyitottságról és az összetartozásról szólt, s most, noha fizikailag nem tudunk majd együtt lenni, hisszük, hogy ezeket az értékeket az idei filmválogatásunk jól láthatóan megmutatja. Ha virtuálisan is, de a filmeken keresztül közös pillanatokat élünk át, közös élményeket szerzünk és megőrizzük a kapcsolatot egymással” – mondta Kenesei Marcell, a fesztivál igazgatója.

***

A 9. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál szervezője a JCC Budapest – Bálint Ház. A rendezvény fő támogatói: a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány, az American Jewish Joint Distribution Committee (JDC), a Thalheimer család, a Német Szövetségi Köztársaság Nagykövetsége, valamint Izrael Állam Nagykövetsége.

Kedd: 11. 24.Szerda: 11. 25.Csütörtök: 11. 26.Péntek: 11. 27.Szombat: 11. 28.Vasárnap: 11. 29.Hétfő: 11. 30.Kedd: 12. 01.Szerda: 12. 02.Csütörtök: 12. 03.Péntek: 12. 04.Szombat: 12. 05.Vasárnap: 12. 06.

ZSIFI 2020 - ELLENÁLLÁS
19.30
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - GOLDA
18.00
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - A HUMORISTA
20.00
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - NEHÉZ IDŐK
17.30
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - A NEVEK DALA
20.00
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - ITTAVÉGE
18.00
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - HAB A TORTÁN
20.00
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - TRANSZ CSALÁD

16.00
MŰVÉSZ TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - A NEVEK DALA

16.00
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - KURVA, MINT ÉN
18.00
MŰVÉSZ TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - FRAU STERN
18.00
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - ELLENÁLLÁS
20.00
MŰVÉSZ TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - A HUMORISTA
20.00
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - ELLENÁLLÁS

15.30
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - ÁT A HATÁRON

16.00
MŰVÉSZ TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - NEHÉZ IDŐK
18.00
MŰVÉSZ TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - CRESCENDO
18.00
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - HAB A TORTÁN
20.30
MŰVÉSZ TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - PERZSA NYELVLECKÉK
20.30
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - KÖVEK
18.00
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - 93QUEEN
20.00
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - PERZSA NYELVLECKÉK
17.30
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 -

MURER - EGY PER ANATÓMIÁJA
20.00
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - KURVA, MINT ÉN
18.00
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 -

JERUZSÁLEMBEN SZÜLETTEM

ÉS MÉG ÉLEK
20.00
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - 93QUEEN
18.00
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - ELLENÁLLÁS

20.00
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - TRANSZ CSALÁD
18.00
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - ÁT A HATÁRON

20.00
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - KÖVEK

16.00
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 -

JERUZSÁLEMBEN SZÜLETTEM

ÉS MÉG ÉLEK

18.00
MŰVÉSZ TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - CRESCENDO
18.00
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - HAB A TORTÁN
20.00
MŰVÉSZ TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - ITTAVÉGE
20.00
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - GOLDA

16.00
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 -A HUMORISTA

18.00
MŰVÉSZ TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - FRAU STERN
18.00
PUSKIN TÁVMOZI

ZSIFI 2020 - ELLENÁLLÁS
20.00
MŰVÉSZ TÁVMOZI

ZSIFI 2020 -

MURER - EGY PER ANATÓMIÁJA
20.00
PUSKIN TÁVMOZI